"Szerbiának legalább annyi figyelmet kell kapni ebben a folyamatban, mint Koszovónak" - hangúlyozta tegnap a magyar diplomácia női Kissingere, Göncz Kinga külügyminiszter. Ez legalább olyan vehemens kiszólás volt, mint mikor "nem tudunk mit lépni" felkiáltással Árpi bácsi egyszem lyánya lelkiekben nekirohant szlovák barátainknak. Európa és talán a világ egyik legkényesebb és legnagyobb visszhangot kiváltó gócpontja szó szerint a lábaink előtt hever. Erre a reakció olyan, hogy azt akár egy farsangkor eunuch mediátornak öltözött Fásy Ádám is mondhatta volna.
Kemény hangnem, sziklaszilárd érdekérvényesítés, hozzáértés.
Nem vagyok egy tőröl metszett külügyér, de fel nem foghatom, miért nem lehet valami ízzel-bűzzel rendelkező mondandót kinyilatkoztatni, hogy az embernek legalább fogalma lehessen arról, mi fán terem a jelenlegi, gyakorlat-orientált magyar külpol.
Rákosi Jenő mondta még a századelőn, hogy "harmincmillió magyar, és miénk Európa kelete!".
Hát így nehezen. És ennek nem csak a népességfogyás lesz az egyetlen oka.
